Kör

Valami

Valami csodás dolgot kéne látni, 
vihar után hét színű szivárványt találni. 
Valami sóhajt kéne adni a fának, 
szárnyat lehellni a vad virágnak. 
Valami zöldet kéne tenni, 
vak ablakra képet festni. 
Valami jót is kéne lelni, 
aranypénzen szerelmet venni. 
Valami kedveset is kéne írni, 
erőszakkal könnyet sírni. 
Valami szépet kéne főzni, 
gondolattal rácsot törni. 
Valami nagy - nagy dolgot kéne tenni... 

Ház a kísértethegyen

Magaslaton, felhők alatt
kicsiny, kopár viskó halad
a kárhozat színes útjain,
hol egy fekete rózsaszál a belépéstől óva int.
Acélpajzsos vaskapuja a szem elől miket rejt?
Meggyilkolt menyasszonyt, ki a pincében hever?
Ó, s a ház a roskatag, összedől egy perc alatt...

Ide a kísértetek is csak hálni járnak,
kopár falak mögött sem rejtőznek buja vágyak.
Keselyű-démonok isznak hűs forrásból,
szeméthegyek alatt búcsúznak a mától.
S itt fenn a hegy tetején már aludni látszik,
villanyoltó poltergeistek nézik napnyugtáig
a holt lelkek üdvözítő táncát.

Varjak víg dalára pörög egy szoknya,
szerelmes szívek gyűlnek egy sírboltba.
A temetői földből kar nyúlt fel az égbe,
élő-holt volt tán, esetleg tévképzet.
Szóra tátja száját, hang nem is volt benne,
halottnak nem beszél, se nyelve se lelke.
Csupán szavak vannak a kriptákra felverve.

Hallottam a kertből keserbús melódiát,
csikorgó vaskaput, szellemek haragát.
- Te, ki borzongást vágyni jöttél ide,
szemfedőt vettél-e arcod elibe?
Fog-gyöngysor csillog már eres nyakadon?
Kezedtől fojt már vér fehér paplanon?
Vagy csupán az éltedet dobod ki ablakon..

Álom volt, vagy égi ének,
mikor megjelentek előttem a furcsa lények.
Síri csöndben áporulva gondolkoztam azokon,
mit nékem egy éji szeráf súgott a szabadon.
Sötét erdőn, domb közepén, ajánlatot kaptam én.
Ó, én édes Violám!
Az utolsó koporsószeg érted kiált.

Őrült vagyok? 

Pillangók 

Vihar előtt

Tompa,halk eső moraja 
zúg fel a távoli hegyek alatt. 
Minden pillanattal közelebb 
lép a lelkemhez. 
Várom, mikor fog első 
cseppje koppanni fájdalmas 
agyam küszöbén. 
Levegőt nem kapok, 
megfolyt a fülledt pára. 
Az idő minden légnyomása, 
rugdos az első vércsepp 
felé, mely papíron 
fog életet lehellni 
szűk orrlyukamon át. 

Ha a világ

Ha a világ hinni tudna,
nem hullna a  könny a porba.
Tudni hinni meselényben,
óperenciás messzeségben.

Tündérszárnyon csak lebegni,
törpe nyelven beszélgetni,
tengerparton kincset lelni,
gyermekszívvel bukfencezni.

Sárkányt ölni hétfejűt,
Boszorkánytól lopni seprűt,
főzni békát nagy fazékban,
varázsigét szólni dalban.

Ha a világ mese lenne,
én lennék a király benne.
Hétszín arany palotában
hinnék újra a csodában.

Vakasszony

Màr késő. 
Lecsapott ès nem ereszt. 
Fejed felett
hiàba lòg az ige ès a kereszt. 
A gonosz nèmber
szemedbe csapja tűz-poràt. 
Nem menekülsz, követ
majd egy èlten àt

Színek

Hiába rajzol kezem
falra derűs dalokat,
ecsetemmel húzok mellé
színes virágokat,
a pillangó szárnyait szépen
kidolgozom,
a virágok végén is
csodás levél mosolyog.
A magyar madár csőréből
szőlő szára fut,
fel a kéklő égig, hol
az Isten is meglapul.
Elbújik a színek mögött 
csodás világom.
Csak a szemem csukva van,
kár, hogy nem látom.

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat